Sajnálom

Sziasztok!
Bocsika, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, de friss leghamarabb vasárnap lesz, mert holnap megyek kirándulni Orfőre (Pécs mellé) wííí :D szombaton este érek haza, de csak vasárnap lesz időm feltenni, mert szerintem hulla fáradt leszek :) Aludni nem sokat fogok xD
nah mind1,  a lényeg annyi, hogy sajnálom, bocsi mindenkinek.
Puszi

10.

Bocsi, hogy ennyit kellett várnotok, nem volt ihlet :(

Otthon...
-WoW, de szép házad van - nézett körbe Lionel.
-Köszönöm, bár még csak most lett kész, mert én is pár napja élek ebben a városban-
mosolyogtam rá.
-És te mivel töltöd az idődet? Mert arra rájöttem ez alatt az egy hét alatt, hogy soha nem fáradunk el, legalábbis testileg nem, és nincs szükségünk alvásra. De akkor mivel lehet tölteni ezt a rengeteg időt? - kíváncsiskodott a barátom.
-Én tulajdonképpen esténként olvasni szoktam, nappal az erdőben futok, ugyanis akkor nem nagyon mehetünk emberek közé, mert csillog a bőrünk.
-Igen, mikor átváltoztam én is észrevettem. És hol laktál ez előtt? Mióta vagy vámpír?-tört ki belőle a kérdésözön.
-Kérlek, ülj le, és ha gondolod, elmesélem. - mosolyogtam, és örömmel láttam, hogy oldódik a hangulat, szegénynek legalább addig sem kell a feleségére gondolnia.
-Tehát én úgy körülbelül egy éve vagyok vámpír, egy idős vámpír támadott meg mikor vadásztunk. - magyaráztam Lionelnek, és láttam arcán az őszinte kíváncsiságot, és döbbentséget.
-Te vámpírokra vadásztál? - döbbent meg.
-Tulajdonképpen apám üldözte a démonokat, vérfarkasokat, boszorkányokat, vámpírokat, és miután ő lebetegedett én vettem át a helyét, és az egyik ilyen alkalommal történt meg a "baleset".
-És mióta élsz állati véren?
-Tulajdonképpen azóta, mióta először vadásztam.
-És....hány embert...öltél meg? - kérdezte vonakodva.
-Sehányat, és nem is tervezem - mosolyogtam.
-Mesélnél nekem pár dolgot a vámpírokról? Mit kell tudnom?
-Hááát...halhatatlanok vagyunk, nem öregszünk, erősek vagyunk, az érzékeink felerősödtek.
Ezen nagyon megdöbbent.
-Halhatatlan lettem? - kérdezte döbbenten és mellette szomorúan.
-Igen -suttogtam, tudtam, hogy mit érez most, pont azt, amit én éreztem annak idején. Pár perc múlva visszatért a jelenbe, és folytatta a beszélgetést, arcát komoly maszk alá rejtette.
-És milyen...öhm.. jövőt tervezel?
-Beiratkoztam egy iskolába, holnap kezdek. Tényleg, nincs kedved eljönni velem?
-Komolyan? Mindig is nagyon szerettem tanulni, csak szegények voltunk, így nem nagyon járhattam iskolába.
-Akkor most itt a lehetőség, gyere velem.
-Holnap elmegyünk, és te is beiratkozhatsz, mit szólsz?
-Az nagyon jó lenne. -csillant fel a szeme.
-És természetesen itt lakhatsz velem addig, amíg szeretnél, így neked is lesz lakásod, és én sem leszek egyedül.
-Biztos? Nem akarok a terhedre lenni.
-Persze, hogy biztos, nem szeretek egyedül lenni, és nem vagy a terhemre természetesen. 
-Akkor nagyon szépen köszönöm. Megkaptad a könyveidet?
-Igen, ma voltam értük, szeretnél belenézni?
-Igen, ha nem baj.
-Dehogy baj.
Felkeltem, és fél másodperc múlva már át is adtam a könyveket a barátomnak.
-Tessék, ezek azok. - nyújtottam át.
-Köszönöm-felelte.
-Nézz bele nyugodtan, én addig megfürdök.
-Rendben, és Carlisle, mindent nagyon köszönök.
-Ugyan, semmiség, nincs mit.
Ezzel elindultam a fürdőszoba felé. Bementem, megfürödtem, és hajat mostam. Mire kiértem Lionel az asztalnál ülve merült el az egyik iskolai könyvem fölé hajolt, és észre sem vette, hogy bementem a szobába.
-Mit olvasol?
-Jaj, elnézést, észre sem vettem, hogy itt vagy. Történelmet olvasok, nagyon várom az iskolát.
-Én is. - helyeseltem.
-Nem baj, ha belenézek a többibe is? Vagy te is bele akartál nézni?
-Nem, én mást fogok olvasni. - nyugtattam meg, és elővettem az utolsó könyvtári könyvet, amit még nem olvastam, és leültem vele a kanapéra. 2 óra múlva kiolvastam az egészet, és odatettem a többihez, reggel visszaviszem őket a könyvtárba. Odamentem Lionelhez, és megnéztem mit tanulmányoz ennyire, és megláttam a kémia könyvet a kezében. Két részre voltak osztva a könyvek, gondolom a szerint csoportosítva, hogy melyiket olvasta már.
-Ezeket olvastad? - mutattam rá az egyik kupac könyvre.
-Igen, azokkal már végeztem.
-Akkor ezekbe én is belenézek, mert kiolvastam a könyvtári könyveket, és holnap vissza is viszem, de így most nincs mit olvasnom.
-Természetesen, olvasd - mosolygott kedvesen, én pedig nagyon örültem, hogy nem kell egyedül élnem. Fogtam a biológia tankönyvet, és leültem a barátom mellé. Csendben ültünk egymás mellett, reggel 5-kor végeztünk a könyvekkel, mert Lionel beleolvasott a könyvtáriakba is.
-Nagyon várom az iskolát, kíváncsi vagyok milyen lesz.
-Én is, még sosem jártam egyetemre.
-Szerintem lassan indulni kellene, mert már nagyon izgatott vagyok, és nem is szeretnék elkésni.
-Rendben, felőlem akár el is indulhatunk.
Összeszedtünk néhány cuccot, én eltettem a könyveimet egy táskába, mellé tettem pénzt, adtam Lionak is, ha valamire szüksége van, akkor meg tudja venni. Nem akarta elfogadni, mondván már így is sokat tettem érte, de a végén csak sikerült rábeszélnem. Elindultunk, át a városon, végig árnyékban haladva, bár nem is nagyon sütött a nap. Egy ismeretlen utcán mentünk az iskola irányába, ahol sok ház volt, némelyiknek ajtaja sem volt, az egyik ház ablaka alatt feküdt egy ember, nagyon rosszul nézett ki, beteg volt, mellette egy kislány - valószínűleg a gyermeke- ott ült, átölelte, és sírt. Rengeteg szegény, és beteg embert láttam ez alatt a pár perc alatt, amíg nem értünk ki ebből a kis utcából, és itt döntöttem el, mivel szeretnék foglalkozni.
-Orvos akarok lenni. - mondtam ki hangosan legfőbb vágyamat, mire a mellettem sétáló Lio felkapta a fejét, és kérdőn nézett rám.
-Mit mondtál az előbb? - kérdezte.
-Azt, hogy orvos akarok lenni, és segíteni szeretnék az embereken.
-De az orvosok munkájában sok a vér. - hitetlenkedett.
-Tudom, de talán később, mire elvégzem az egyetemet nem fogom ennyire kívánni. - ezen elgondolkozott, és pár perc múlva megszólalt.
-Talán igazad van, nem is rossz ötlet. Lehet, hogy én is elgondolkozok valami hasonló munkán, ahol lehetne segíteni az embereken, ha már ezt a sorsot szánták nekünk.
Odaértünk a sulihoz, Lionel is bejött, beiratkozott, engem útbaigazítottak, és megbeszéltük a barátommal, hogy a könyvtárban találkozunk, ott megvár, és együtt megyünk haza.