Sziasztok!
Sajnálom, hogy csak most hoztam a frisset, de azért remélem tetszeni fog. :) Nem lett valami hosszú, de úgy voltam vele, hogy elég sokáig ültem rajta ahhoz, hogy akármennyire rövid is felteszem =) Remélem azért nem utáltok nagyon... =( =) Köszönöm a komikat =)Wáá... azt hittem nem teszi fel... =)-Te... te... tönkretetted az új ruhámat-mondta a lány, és közben Lionelre vicsorgott. Harcias nőszemély, meg kell hagyni. Kezdtem félni, hogy nekiesik a barátomnak.
-Nagyon sajnálom. Tényleg. Nem akartam. Hadd tegyem jóvá.-szabadkozott a barátom .
-Rendben.-vágta rá.
-Szia, Lionel vagyok.
-Én meg Annabelle. És te ki vagy?-nézett rám immáron nyugodtan.
-A nevem Carlisle. Örvendek.-mosolyogtam rá.
-Én is.-tette hozzá kedvesen.
-Mivel kárpótolhatnálak?-kérdezte Lionel.
-Nem is tudom...-nézett rá tettetett komolysággal.
-Annyira sajn...-kezdte újra.
-Kérlek, fejezd be, csak vicceltem.-vigyorgott Annabelle, és rám kacsintott.
-Micsoda?-értetlenkedett Lionel.
-Nem vagyok én hárpia, nem kell szabadkoznod.
-De a ruhád...
-A ruha csak egy tárgy. Egyáltalán nem lényegi kérdés. Csak kíváncsi voltam a reakciódra.-nevetett a lány. -Furcsa humorod van-sóhajtotta Lionel.
-Bocsáss meg-kérte még mindig mosolyogva Annabelle.
-Mindig ilyen komoly?-nézett rám a lány.
-Őszintén szólva... néha van humora.-kacsintottam a csajszira.
-Néha?!-méltatlankodott Lionel.
-Igen, néha.-cukkoltam.-Amúgy nincs kedvetek felállni?
-Hát... ööö...-nyögte Lionel.
-De van-röhögött a lány.
-Szabad, hölgyem?-tért magához Lionel.
-Természetesen, uram.
Nagy nehezen sikerült felállniuk, mert Annabelle mindig visszarántotta Lionelt. Szimpatikus lány. Van humora, és úgy látom Lionel is boldog mellette.
-És most? Nincs kedved eljönni hozzánk?-kérdezte Linonel vágyakozva, rögtön rájöttem, hogy tetszik neki a lány. Tulajdonképpen tényleg szép lány volt. Csillogó szőke haja, gyönyörű arca, és aranyszín szeme volt. -Dehogynem. Együtt laktok?
-Igen, Carlisle nagyjából két hónapja fogadott be, ugyanis nem volt otthonom. Te hol laksz?-kíváncsiskodott. -Nekem nincs otthonom. Úgynevezett nomád vagyok. -felelte, és láttam rajta, hogy tényleg szomorú, társaságra vágyik.
Aranyos lánynak tűnik, miért ne fogadtuk volna be?
-Lakhatsz nálunk, ha van kedved. Nincs nagy házunk, de ahol ketten elférnek, ott a harmadiknak is van hely.-tényleg szerettem volna segíteni neki.
-Komolyan?-kérdezték egyszerre csillogó szemmel.
-Természetesen.-rögtön egymás nyakába ugrottak, majd rám néztek, Annabelle odajött hozzám, megölelt. -Nagyon szépen köszönöm. Igazán nagyon kedvesek vagytok.
-Ugyan, szóra sem érdemes.
-De, Carlisle, nagyon kedves tőled, hogy befogadsz minket.
-Örülök, hogy örültök. Van kedvetek vadászni? Vagy menjünk haza?
-Ti is állatokra vadásztok?
-Igen. Látom, neked is aranyszínű a szemed. Mióta vagy vámpír?-kérdezte Lionel.
Az ő szeme még nem volt teljesen arany színű, mert ő még csak két hónapja volt vámpír.
-Tavaly nyár óta. A barátom harapott meg. Először nem tudtam, hogy mi is ő valójában, de egyik éjszaka álmomban esett nekem a szüleim házában, mikor titokban nálunk aludt. Nem tudom meddig tartott az átváltozásom, de mire magamhoz tértem, Steve, a "barátom" eltűnt. Nem tudtam mit tegyek, így elszöktem otthonról, mert majdnem megtámadtam a saját édesanyámat. -Annabelle ezen a ponton könnyek nélkül kezdett sírni. Nagyon sajnáltam szegényt. Lionel, nem tudván mit mondjon, odament, és átölelte.
-Nyugodj meg, most már minden rendben lesz.-vigasztaltam.
-Tudom, éreztem.
-Tessék?
-Éreztem. Ha egy adott dologra gondolok, ami még nem történt meg, -mint például éreztem, hogy ma valamennyi gondom meg fog oldódni- megérzem, hogy mi fog történni, tudom, furcsán hangzik, de igaz.-felelte mosolyogva.
-De ezt meg hogy...?
-Azt én sem tudom. Találkoztam már más vámpírokkal is, akiknek volt különleges képességük. Volt egy barátom, Tom, aki tudott hatni mások elméjére, vagyis megtudja igézni az embereket. Kényszerítette őket, hogy nézzenek a szemébe, sőt, nem is kellett kényszeríteni, ha valaki meghallja a hangját, rögtön-szinte ösztönösen- a szemébe néz. És ha egyszer a szemébe néztél, akkor ki leszel neki szolgáltatva, azt hitet el veled, amit nem szégyell.-mondta szemlesütve.
Biztos voltam benne, hogy őt is rávette olyasmire, amit nem akart.
-Erről már olvastam, hogy vannak olyan vámpírok, akiknek vannak különleges képességeik, de azt hittem ez is csak mese, mint a nagy része, amit az emberek kitaláltak rólunk, de ezek szerint igaz.
-Én vissza tudok menni az időben. A jövőre tekintve csak halvány képeim vannak. Ez olyan, mint néhány évszázaddal ezelőtt a jósok. Belelátok a jövőbe, de csak homályosan, és távolról. Szeretnétek, hogy jósoljak nektek?-csillant fel a szeme.
-Persze.-vágtam rá.
Kíváncsi voltam. Nem is csak a jövőmre, hanem arra, hogy hogyan megy ez a dolog.
-Oké, add ide a kezed.-mosolygott kedvesen. Megfogta a kezemet, és becsukta a szemét, és a következő szavakat hadarta.
-Orvos, volturi, uralkodás, gazdagság, utazás, távollét, embervér.
Ezt elismételte háromszor, kinyitotta a szemét, és megkérdezte, hogy mit mondott. Elmondtuk neki, mire nagyon meglepődött, ahogy mi is.
-Vajon mit jelent?-kérdeztem meglepődve, és kíváncsian.
-Orvosnak tanulok.
-Akkor az orvos szó arra utal.-mondta Lionel.
-Lehet-felelte a semmibe meredve Annabelle.
-Mi az a volturi?-kérdezte a barátom.
-Nem tudom, soha nem hallottam ezt a szót.
-Talán egy név.-vetettem fel.
-De kinek vagy minek a neve lehet?-tűnődött Lionel.
-Nem tudom... de valamit jelent...-suttogta a lány.
-Valami rosszat...?-kérdezte Lionel.
-Nem biztos, jelenthet jót is...-mosolyodott el a végére kényszeredetten.
Nem tudom, de valamiért hittem neki, és kicsit meg is ijedtem a jóslattól. Valami ismeretlen vár rám, amiről nem tudom, hogy veszélyes-e.
Ezt követően Lionelnek is jósolt, mégpedig a következőket: szerelem, házasság, beteljesülés, élet, boldogság. Majd elindultunk haza, úgy döntöttünk, hogy holnap vadászunk. Lionel és Annabelle egész úton a jóslaton gondolkoztak, meg hogy hogy lehet az, hogy egyik vámpírnak van saját képessége, a másiknak pedig nincs. Az én személyes véleményem az, hogy ezek a dolgok megvoltak emberkorában is, például Tom valószínűleg könnyen elérte azt a dolgot, amit akart, és átalakulása után felerősödött. Én nem igazán kapcsolódtam be a beszélgetésbe, pár méterre mögöttük andalogtam, és azon gondolkoztam, hogy vajon mit jelenthet az, amit nekem jósolt Anna.
