9. Új otthon

Itt a friss, remélem tetszeni fog, várom a komikat, legközelebb gyorsabb leszek, ígérem (A)

Komolypajti, köszönöm a segítségedet :)

Jó olvasást mindenkinek. x)

MSN-em: detti1994@hotmail.com, fel lehet venni, örülnék neki :)(L):)x)

Nah jó, nem húzom tovább az idegeiteket x)

SzeriPuszi

A táskáimat a hátamra dobtam, ugyanis csak két bőröndnyi cuccot vittem magammal, és futásnak eredtem. A hátamon lévő súlyt szinte nem is éreztem, a futásban egyáltalán nem gátolt.
4 óra múlva odaértem Charlestonba, és rögtön házat kezdtem keresni, nem sokra rá találtam is egyet, ami elfogadható áron, viszonylag jól is nézett ki, a város szélén volt, közel egy erdőhöz. A kulcsokat azonnal kézhez kaptam, a házat rögtön ki is fizettem, ugyanis töredékébe került annak, amit apám házáért kaptam, de lényegesen kisebb is volt, viszont ha jobban belegondolok, ez nem akadály, ugyanis egyedül fogok élni, és nekem nem kellett nagy lakás. Bepakoltam a házba, mindent elhelyeztem, mikor megláttam a szememet egy képben visszatükröződni, és elszörnyedve láttam, hogy a színe éj fekete. Nem is csoda, hogy ilyen hamar megkaptam a kulcsokat. Szegény tulaj, biztosan halálra rémült, el kellett mennem vadászni, nem akartam első nap a figyelem központjába kerülni. Szépen lassan, emberi tempóban kisétáltam a házból, mert ha véletlen itt megy el valaki ne rémítsem már rögtön halálra, de mikor kiértem az erdőbe, és ott voltam, ahol már senki nem láthatott megálltam, becsuktam a szemem, beleszippantottam a levegőbe, és elkezdtem az ösztöneimet követve teljes erőből rohanni. Rohantam, ahogy csak tudtam, mígnem egyszer elértem áldozatomhoz, ami egy szarvas volt. Kiéhezve vérére, rögtön rávetettem magam, szegény szépen lassan a földre rogyott, megpróbáltam sietni, hogy minél kevesebbet kelljen szenvednie szegény állatnak. Ezt követően megettem még három őzikét, és a lelkiismeretem még rosszabb lett, mint eddig. Evés után futottam még egyet az erdőben, csak azért, hogy felderítsem a terepet, majd elmentem a városba, megkerestem a könyvtárat, kivettem hat hosszú regényt, hazamentem, és elkezdtem olvasni. Egész estémet ezzel töltöttem, kiolvastam két könyvet, majd reggel bementem a városba, megkerestem az egyetemet, és beiratkoztam, másnap kellett mennem a könyveimért, és holnap után lesz az első napom. Hirtelen nagyon izgatott lettem, hogy végre kielégíthetem tudásszomjamat. Hazamentem, és ismét olvasni kezdtem. Reggel elmentem a könyveimért, és ismét boldogan tértem haza, de végiggondoltam az életemet, és rájöttem, hogy egyedül voltam, barátok nélkül, és senkinek nem hiányoztam volna. Ezeket átgondolva még szomorúbb lettem, nem tudtam, hogy mit kellene tennem, tanácstalan voltam. Bár, lehet, hogy a főiskolán lesznek barátaim, reménykedtem.
Hazaértem, és elhatároztam, hogy kimegyek az erdőbe egy kicsit.
Erdőben...
Csak futottam, cél nélkül, sötét volt már, de így is mindent tökéletesen láttam, bár nem figyeltem a gondolataimon kívül semmire, így nekimentem valaminek, vagyis valakinek. Egyikünk sem figyelt, és egymásba ütköztünk, aminek olyan hangja volt, mint mikor két kőszikla ütközik egymásnak. Mindketten elestünk, majd kérdőn néztünk a másikra. Az első, amit észrevettem az idegenen az az volt, hogy a szemei vörösek, és olyan fehér a bőre mint az enyém, tehát biztosan ő is vámpír. A kölcsönös rémületből én tértem magamhoz először:
-Jaj, nagyon sajnálom, ugye nem esett bajod?-kérdeztem aggódva.
-Nem-felelte félénken, mire mindketten másodpercek alatt talpra álltunk.
-Szia, Carlisle Cullen vagyok-mosolyogtam rá.
-Szia, Lionel Wilmer vagyok, és kérlek bocsáss meg.-mentegetőzött.
-Ugyan, ne kérj elnézést, én nem figyeltem. Amúgy te hol laksz?-próbáltam oldani a hangulatot.
-Nekem nincs otthonom-mondta szomorúan.
-Mi történt?-kíváncsiskodtam.
-A feleségemmel sétáltunk az utcán egy héttel ezelőtt, és megtámadtak minket. Hárman voltak, és az egyik rám vetette magát, mondtam a nejemnek, hogy meneküljön, de elkapta a másik, és megölte, engem csak megharapott a támadóm, mert mikor szívta volna ki a véremet megláttak valamit, amitől megijedtek, és otthagytak a feleségem testével félholtan, fájdalomtól sikoltozva. 3 napig szenvedtem, sikoltoztam az út szélén, a feleségem holtteste felett, és úgy éreztem, hogy meghalok, belül rettenetesen égtem, és egyszer csak mindennek vége lett. Rájöttem, hogy vámpírrá változtam, és a gyász mellett szörnyű lelkiismeret furdalásom lett. Először a feleségem halála miatt, majd azért, mert mostantól kezdve így, gyilkosként kell leélnem az életemet.-sírta.
-Jézusom, nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett szenvedned. És eddig hány embert öltél meg?
-Sehányat”.-felelte.
-És mivel táplálkoztál?
-Semmivel, nem akarok gyilkos lenni. Amint átváltoztam elrohantam a városból, és négy napja futok, eddig meg sem álltam, kivéve most, mikor összeütköztünk.
-Nem vagy éhes? Nem kapar a torkod?-aggodalmaskodtam.
-De, nagyon is.
-Nincs kedved vadászni? Persze nem emberre, én sem emberekre vadászok. Aztán eljöhetnél hozzám, ha van kedved.
-Ha nem emberre vadászol, akkor mire?-érdeklődött Lionel.
-Állatokra. Például szarvas, őz, oroszlán, mikor mit találok.
-Tényleg? Megmutatod hol találhatok állatokat? És nagyon szívesen el mennék hozzád, köszönöm a meghívást, és hogy végighallgattál.
-Ez természetes, nincs mit. A vadászatról: Csukd be a szemed, és szagolj bele a levegőbe.
 Megtette amit mondtam, majd elkezdett futni. Én lassan követtem, és megláttam, hogy talált egy medvét, és rávetette magát. Ezen kívül evett két szarvast, és egy antilopot.
-Jól laktál?-kérdeztem mosolyogva.
-Igen, és köszönöm a segítséget.
-Akkor jössz hozzám? Maradhatsz ameddig akarsz.
-Tényleg? Nem akarok a terhedre lenni.
Nem, örülnék a társaságodnak.
-Köszönöm szépen.
-Indulhatunk?
-Persze, mutasd az utat.-mosolygott.
Ezzel elindultunk hozzám...

Friss

Sziasztok!
Bocsi, hogy nem raktam fel szombaton az új részt, meg van írva, de még ki kell javítanom, szerintem hosszú lett.:)
Jaa és ha szombatig összegyűlik 5 komi, akkor hosszabb részt teszek fel, és figyelni fogok, hogy ne legyen függővég, de nem akarlak piszkálni titeket, bár a komihatáron elgondolkoztam, de úgy döntöttem, hogy nem lesz. Örüljetek XD de csak mert szeri van :)
Vike segített, ő adta az ötleteket, köszönöm neki.
Pusszantás x) xoxo

Feladataim:
1. Tedd be a logót a blogodba!
2. Nevezd, meg akitől kaptad!
3. Válaszolj a kérdéseket!
4. Nevezz meg 6 bloggert (belinkelve) akinek továbbadod!
5. Értesítsd az érintetteket!

1.Kész :)
2.Katicától kaptam, köszönöm.
3.Kérdések:
  Kedvenc könyvem: Twilight saga, 16 leszek Tartsd meg a titkom!
  Kedvenc íróm: Stephenie Meyer
  Kedvenc ételem: csoki forevööör :D és palacsintaXD
  Kedvenc italom: Coca-Cola
  Kedvenc színem: pink
  Kedvenc énekesem: Iyaz
  Kedvenc énekesnőm: Taylor Swift (TayTay:)
  Kedvenc együttesem: Paramore
  Kedvenc DJ: nincs
  Kedvenc színész: Robert Pattinson, Taylor Lautner, Zac Efron
  Kedvenc film: Twilight, New Moon, Nem férek a bőrödbe
  Kedvenc sorozatom: The Vampire Diaries
  Kedvenc dalom: Iyaz Replay :)
  Kedvenc hangszerem: Edward miatt zongora XD
  Kedvenc hónapom:december
  Kedvenc napom: szombat, ha suli van, nyáron pedig a péntek:D
  Kedvenc napszakom: este
  Kedvenc évszakom: tavasz
  Kedvenc sportom: úszás
  Kedvenc idézet: "Nem az az igazi, akivel le tudnád élni az életed, hanem az, aki nélkül nem!"
  
4. Nekik adom:
http://twilightmaskep.blogspot.com/
http://sunshine5rs.blogspot.com/
http://mindenrs.blogspot.com/
http://loraswan.blogspot.com/
http://twilight-alicecullen.blogspot.com
http://halhatatlanszerelem.blogspot.com/

Köszönöm :)
  

8.

Nem késtem, még éjfél előtt sikerült feltennem az új részt, de nincs kedvem címet kitalálni, azt holnap írok. Örömmel látom, hogy néhányan elkezdtetek kommentelni, nagyon örülök, és köszönöm. Mint láthatjátok új címe lett a blognak. Ez azért van, mert később lehet, hogy nem Carlisle szemszögéből fogom írni, esetleg nem csak az övéből :)

Komiknak továbbra is örülnék, és ha valaki elvállalná a "bétaságot" azt is szívesen fogadnám, de nekem nem a helyesírásomat kellene javítani, hanem ötletekkel kéne elhalmozni. :D detti1994@hotmail.com:D

KOMIT, LÉGYSZIII! KöccePucca

Elkezdtem selejtezni a cuccokat. Apámnak nem volt sok dolog a házában. Volt néhány ruhája, egy jó pár könyve, egy csomó kereszt, néhány rózsafüzér, és Biblia. Miután összepakoltam a cuccait, beletettem egy táskába őket, hogy holnap, ha nem süt a nap el tudjam vinni a templomba, ugyanis ott gyűjtik a már nem használatos, de jó dolgokat. A könyvei közül néhányat megtartottam, de a többit sajnos oda kellett raknom a ruháihoz, mert ennyi cuccot nem tudtam magammal vinni. Mikor készen lettem átmentem az én szobámba, és az én cuccaimat is kiválogattam. Volt néhány ruha, amire már nem volt szükségem, és ezeket is oda raktam apám cuccaihoz. Nem sok mindent megtartottam meg, csak ruhákat, néhány könyvet, és képeket a falról, meg a keresztet, amit apám faragott '35-ben. Ezeket is táskákba csomagoltam, és bevittem a vendégszobába. Úgy döntöttem, hogy a bútorokat itt hagyom, azokkal úgy sem tudnék mit kezdeni.
Másnap esős idő volt, ezért elindultam a kiválogatott dolgokkal a templomba, és ott is Cilian Cullenként mutatkoztam be. Nagyon örültek az adománynak, és rengetegen nyilvánították részvétüket Robin és Carlisle elvesztése végett a gyülekezetben. Sok régi ismerőssel találkoztam, megpróbáltam nem nagy feltűnést kelteni, de néhányan így is kétkedve néztek rám.
Hazafele menet beugrottam az erdőbe vadászni, majd elmentem egy könyvtárba, és kivettem hat regényt, majd ezután hazaindultam. Otthon gyors megfürödtem, és elkezdtem olvasni. Két nap alatt kiolvastam a könyveket, és vissza is vittem őket a könyvtárba, mert még mindig rossz volt az idő, így feltűnés nélkül járkálhattam az utcákon. Most nem veszek ki másik könyvet, mert holnap jön a kulcsért Ron apja, és én már költözök is el ebből a városból. A múltkor olvastam egy könyvben egy városról, ami Dél-Karolinában található, a neve Charleston. Van ott egy egyetem, ahova beiratkoztam, hogy teljen valamivel az idő.  A könyvtár után beugrottam egy boltba, és vettem kekszet, teát, kávét, és kenyeret, hogy ne tűnjön fel Arthurnak, hogy nem tartottam otthon kaját, és meg is akartam kínálni valamivel.
Éjjel elmentem az erdőbe futni néhány kört, nagyon jó volt. Megálltam egy folyónál, ott, ahol anno annyit játszottunk a barátaimmal, és ismét a múlton gondolkoztam, és hogy mennyire egyedül vagyok. Nagyon hiányzott a társaság, az emberek közelsége, én társasági lény vagyok, nem bírom a magányt, kezdek becsavarodni. De majd a charleston-i egyetemen megismerkedek emberekkel.
Reggel 7-kor hazaindultam, fél óra múlva már a házban is voltam. Kitakarítottam, aztán még egyszer körbenéztem, hogy nem maradt-e ott valami. Miután szétnéztem kitettem az asztalra a kaját, főztem kávét, csináltam teát, ránéztem az órára, és elégedetten láttam, hogy még van egy óra Arthur érkezéséig. Hogy múlassam az időt, elővettem egy verses kötetet, csak hogy lekössem magam valamivel. Ez volt az egyik kedvenc kötetem, már rengeteget olvastam, Francois Villontól. Az ő verseit olvastam, míg meg nem érkezett Arthur.
-Jó napot, Cilian!-köszönt.
-Jó napot, Arthur!-üdvözöltem.
-Jöjjön beljebb!-invitáltam.
-Köszönöm-felelte kedvesen.
-Megkínálhatom esetleg valamivel?
-Igen, köszönöm
-Mi adhatok? Egy kis kávét, vagy teát?
-Egy kis kávét, de csak ha Ön is iszik.  Na ez alól nem tudtam kibújni, megpróbáltam lenyelni.
-Rendben.-feleltem, és reméltem, hogy nem hallja a hangomon a félelmet.
-Foglaljon helyet.
-Köszönöm.
-Parancsoljon, itt a kávé, és keksz is van-mosolyogtam rá. Töltöttem magamnak is, és leültem mellé. -Köszönöm, igazán kedves.
-És mi újság Ronnieval?-ittam egy korty kávét. Nem is volt olyan szörnyű íze, mint amilyen az illata. Vettem egy sütit is, csak kíváncsiságból. Háát, őszintén szólva a kávé finomabb volt, de arra sem fogok rászokni.
-Ron egészen jól van, de még egy kicsit depressziós, de legalább rendesen eszik, és jár emberek közé is.
-Akkor kezdi kiheverni.-állapítottam meg.
-Fogjuk rá. És önnel mi újság? Sikerült összecsomagolnia?
-Igen, néhány ruhát a rászorulóknak adtam, nem sok mindent tartottam meg.-mutattam a földön lévő táskákra. -Úgy gondoltam, hogy a bútorokat itt hagynám, ha nem gond.
-Nem, persze, és köszönöm.
Még beszélgettünk egy kicsit, megkérdezte, hogy hová fogok költözni, és mit tervezek, aztán végleg búcsút intettem emlékeimnek, és útnak indultam...

7. Látogató

Khm..bocsikaaa, megint késtem :,( Tudooom, és mégeccer sajnálom, de ti sem írtok kritikát, kivéve az én drága R.S. bnémat, akit nagyon imádok, és köszönöm a komit. Komit írjatook léccciii. 

Boldog Nyuszit mindenkinek<3

Apám már több, mint egy hónapja meghalt, és rá 2-3 napra el is kezdtem árulni a házat, mert nagyon fájt a közelében lennem annak a helynek, ugyanis mindenben a múltat láttam. A múltat, ami többé nem lehetett az enyém, melyet el kellett felednem, hogy valaha is újra átélhetném. Legalábbis nem ott, és nem azokkal az emberekkel. Nagyon szomorú és magányos voltam. A házunkban, a legfőbb emlékforrásomban sétálgattam, és a múltra gondoltam, a barátaimra, az apámra, az életemre, melynek nagy részét ott töltöttem el. A fal, melyen lógott egy festmény, amin édesanyám és édesapám volt, a házasságuk elején festette róluk valaki. Mellette én Ronnival körülbelül 10 évesen, amellett egy kis kép Londonról, és hozzá közel egy kereszt lógott, amit 1635-ben készített apám. Nagyon rossz volt látnom ezt a rengeteg képet, és dolgot, ami nemrég a mindennapjaimhoz tartozott. Szomorú emlékezésem közben kopogott valaki az ajtón. Te jó ég! Vajon ki lehet az? Csak nem egy régi barát, aki azt hitte, hogy halott vagyok, de nincs tisztában Robin halálával. Most mi legyen? Úgy döntöttem, hogy nem barchobázok tovább, hanem kinyitom az ajtót. Kinyitottam, és megláttam egy középkorú férfit, akivel még soha nem találkoztam.
-Jó napot kívánok! Miben segíthetek?-kérdeztem.
-Azt hallottam, hogy eladó a ház.-felelte az idegen. Ekkor hálát adtam, hogy mégiscsak kinyitottam az ajtót. -Jól hallotta, és mit szeretne? Esetleg bejönne körül nézni?
-Igen.-hangzott a válasz.
-Fáradjon beljebb, és nézzen körül.Megkínálhatom esetleg valamivel?
-Nem, köszönöm, csak a ház érdekelne.
-A nevét megkérdezhetem?-kíváncsiskodtam.
-Jaj, elnézést, természetesen. Arthur Jonson.-emelt kalapot. -És önben kit tisztelhetek?-kérdezte. Jesszusom, erre mit feleljek? Elmondjam neki a valódi nevemet? És ha itt lakik a környéken és hallott a halálomról? Hátha nem... , de azért az ördög nem alszik, inkább nem kockáztatok.
-A nevem Cilian Cullen-feleltem, mert nem mertem kockáztatni.
-Ön rokona volt Robin Cullennek, és a fiának, Carlislenak?-kérdezte. És ismét jól döntöttem, bár utálok hazudni.
-Igen, ők a rokonaim voltak, igaz csak levélben tartottuk a kapcsolatot, mert én nem itt élek.
-Nagyon sajnálom Robint és Carlsile-t, ők jó emberek voltak, bár személyesen nem ismertem őket, soha nem találkoztunk, de a gyermekem sokat mesélt róluk.
-A gyermeke személyesen is ismerte őket?
-Igen, jó barátok voltak Carlisleval. Ő az-mutatott egy képre Arthur, amin Ronnieval voltam gyerekként. Ezen nagyon megdöbbentem. Ronnie apja nem élt velük, Ron-t az édesanyja nevelte fel, ugyanis az apja elköltözött a munkája miatt, és ott  találkozott szerelmével, aki miatt elhagyta feleségét, és ezáltal fiát, de rendszeresen tartották a kapcsolatot.
-De Ronnie nem is Jonson volt-csúszott ki a számon, és őszintén remélem, hogy nem hallotta a hangomban a kíváncsiságot.
-Igen, mert ő az édesanyja után kapta nevét, így lett Ronnie Coleman.
-És hogyhogy nem az ön nevét kapta?
-Ez bonyolult-mondta zavartan
-Elnézést, nem akartam kíváncsiskodni, kérem bocsásson meg.
-Semmi gond, nem az ön hibája. Végül is nem titok. A feleségem apja úgy engedte csak a gyermeket megtartani, ha az ő nevét kapja, mármint Coleman lesz. Roseval, a feleségemmel tehát nem volt választásunk, féltünk az apjától, így kapta az ő nevét.
-Elnézést, nem akartam kíváncsiskodni, de Carlsile rengeteget mesélt nekem a fiáról, nagyon szerette őt. -Ronnak nem sok barátja volt, így nagyon örültem, hogy Carlsileval így megértették egymást, sok időt töltöttek együtt, és még most is nagyon szomorú a halála miatt, pedig már több hónapja történt. Az elején szinte semmit nem evett, és nem ivott, beszélni se nagyon beszélt, nagyon megviselték a történtek, azt hittem, hogy őt is elveszítjük, de hála istennek elkezdett enni, de még mindig nagyon zárkózott. Ronnie apjának szavai késszúrásként hatoltak a tudatomba. A legjobb barátom majdnem meghalt miattam, és én semmit nem tehettem ellene. Nagyon rossz érzés fogott el.
-De ugye nincs semmi komoly baja?
-Nem, hála istennek szerintem hamarosan kiheveri, már amennyire egy jó barát halálát ki lehet heverni.-szomorodott el.
Közben elindultunk a házban, hogy Arthur szét tudjon nézni. Mindketten csendben voltunk, és gondolkoztunk. Láttam, hogy egy könnycsepp folyt végig az arcán, ahogy látta a képen fiát. Nagyon nehéz lehetett nekik. Végigmentünk a házban, majd közölte, hogy meg szeretné venni. Ennek nagyon örültem, és megbeszéltük, hogy egy hét múlva adom át a kulcsokat, így nekem is lesz időm kiköltözni. Apám cuccait oda adtam a rászorulóknak, a többit pedig elvittem magammal. Kifele menet vetett még egy pillantást a képre, amin a fiával voltunk, nagyon megsajnáltam, és odaadtam neki, ennek nagyon örült, és mondta, hogy elviszi Ronnak, hogy legyen egy emléke legjobb barátjáról. Miután elment elindultam vadászni, majd félóra múlva el is kezdtem csomagolni, bár volt egy hetem összepakolni...