8.

Nem késtem, még éjfél előtt sikerült feltennem az új részt, de nincs kedvem címet kitalálni, azt holnap írok. Örömmel látom, hogy néhányan elkezdtetek kommentelni, nagyon örülök, és köszönöm. Mint láthatjátok új címe lett a blognak. Ez azért van, mert később lehet, hogy nem Carlisle szemszögéből fogom írni, esetleg nem csak az övéből :)

Komiknak továbbra is örülnék, és ha valaki elvállalná a "bétaságot" azt is szívesen fogadnám, de nekem nem a helyesírásomat kellene javítani, hanem ötletekkel kéne elhalmozni. :D detti1994@hotmail.com:D

KOMIT, LÉGYSZIII! KöccePucca

Elkezdtem selejtezni a cuccokat. Apámnak nem volt sok dolog a házában. Volt néhány ruhája, egy jó pár könyve, egy csomó kereszt, néhány rózsafüzér, és Biblia. Miután összepakoltam a cuccait, beletettem egy táskába őket, hogy holnap, ha nem süt a nap el tudjam vinni a templomba, ugyanis ott gyűjtik a már nem használatos, de jó dolgokat. A könyvei közül néhányat megtartottam, de a többit sajnos oda kellett raknom a ruháihoz, mert ennyi cuccot nem tudtam magammal vinni. Mikor készen lettem átmentem az én szobámba, és az én cuccaimat is kiválogattam. Volt néhány ruha, amire már nem volt szükségem, és ezeket is oda raktam apám cuccaihoz. Nem sok mindent megtartottam meg, csak ruhákat, néhány könyvet, és képeket a falról, meg a keresztet, amit apám faragott '35-ben. Ezeket is táskákba csomagoltam, és bevittem a vendégszobába. Úgy döntöttem, hogy a bútorokat itt hagyom, azokkal úgy sem tudnék mit kezdeni.
Másnap esős idő volt, ezért elindultam a kiválogatott dolgokkal a templomba, és ott is Cilian Cullenként mutatkoztam be. Nagyon örültek az adománynak, és rengetegen nyilvánították részvétüket Robin és Carlisle elvesztése végett a gyülekezetben. Sok régi ismerőssel találkoztam, megpróbáltam nem nagy feltűnést kelteni, de néhányan így is kétkedve néztek rám.
Hazafele menet beugrottam az erdőbe vadászni, majd elmentem egy könyvtárba, és kivettem hat regényt, majd ezután hazaindultam. Otthon gyors megfürödtem, és elkezdtem olvasni. Két nap alatt kiolvastam a könyveket, és vissza is vittem őket a könyvtárba, mert még mindig rossz volt az idő, így feltűnés nélkül járkálhattam az utcákon. Most nem veszek ki másik könyvet, mert holnap jön a kulcsért Ron apja, és én már költözök is el ebből a városból. A múltkor olvastam egy könyvben egy városról, ami Dél-Karolinában található, a neve Charleston. Van ott egy egyetem, ahova beiratkoztam, hogy teljen valamivel az idő.  A könyvtár után beugrottam egy boltba, és vettem kekszet, teát, kávét, és kenyeret, hogy ne tűnjön fel Arthurnak, hogy nem tartottam otthon kaját, és meg is akartam kínálni valamivel.
Éjjel elmentem az erdőbe futni néhány kört, nagyon jó volt. Megálltam egy folyónál, ott, ahol anno annyit játszottunk a barátaimmal, és ismét a múlton gondolkoztam, és hogy mennyire egyedül vagyok. Nagyon hiányzott a társaság, az emberek közelsége, én társasági lény vagyok, nem bírom a magányt, kezdek becsavarodni. De majd a charleston-i egyetemen megismerkedek emberekkel.
Reggel 7-kor hazaindultam, fél óra múlva már a házban is voltam. Kitakarítottam, aztán még egyszer körbenéztem, hogy nem maradt-e ott valami. Miután szétnéztem kitettem az asztalra a kaját, főztem kávét, csináltam teát, ránéztem az órára, és elégedetten láttam, hogy még van egy óra Arthur érkezéséig. Hogy múlassam az időt, elővettem egy verses kötetet, csak hogy lekössem magam valamivel. Ez volt az egyik kedvenc kötetem, már rengeteget olvastam, Francois Villontól. Az ő verseit olvastam, míg meg nem érkezett Arthur.
-Jó napot, Cilian!-köszönt.
-Jó napot, Arthur!-üdvözöltem.
-Jöjjön beljebb!-invitáltam.
-Köszönöm-felelte kedvesen.
-Megkínálhatom esetleg valamivel?
-Igen, köszönöm
-Mi adhatok? Egy kis kávét, vagy teát?
-Egy kis kávét, de csak ha Ön is iszik.  Na ez alól nem tudtam kibújni, megpróbáltam lenyelni.
-Rendben.-feleltem, és reméltem, hogy nem hallja a hangomon a félelmet.
-Foglaljon helyet.
-Köszönöm.
-Parancsoljon, itt a kávé, és keksz is van-mosolyogtam rá. Töltöttem magamnak is, és leültem mellé. -Köszönöm, igazán kedves.
-És mi újság Ronnieval?-ittam egy korty kávét. Nem is volt olyan szörnyű íze, mint amilyen az illata. Vettem egy sütit is, csak kíváncsiságból. Háát, őszintén szólva a kávé finomabb volt, de arra sem fogok rászokni.
-Ron egészen jól van, de még egy kicsit depressziós, de legalább rendesen eszik, és jár emberek közé is.
-Akkor kezdi kiheverni.-állapítottam meg.
-Fogjuk rá. És önnel mi újság? Sikerült összecsomagolnia?
-Igen, néhány ruhát a rászorulóknak adtam, nem sok mindent tartottam meg.-mutattam a földön lévő táskákra. -Úgy gondoltam, hogy a bútorokat itt hagynám, ha nem gond.
-Nem, persze, és köszönöm.
Még beszélgettünk egy kicsit, megkérdezte, hogy hová fogok költözni, és mit tervezek, aztán végleg búcsút intettem emlékeimnek, és útnak indultam...