7. Látogató

Khm..bocsikaaa, megint késtem :,( Tudooom, és mégeccer sajnálom, de ti sem írtok kritikát, kivéve az én drága R.S. bnémat, akit nagyon imádok, és köszönöm a komit. Komit írjatook léccciii. 

Boldog Nyuszit mindenkinek<3

Apám már több, mint egy hónapja meghalt, és rá 2-3 napra el is kezdtem árulni a házat, mert nagyon fájt a közelében lennem annak a helynek, ugyanis mindenben a múltat láttam. A múltat, ami többé nem lehetett az enyém, melyet el kellett felednem, hogy valaha is újra átélhetném. Legalábbis nem ott, és nem azokkal az emberekkel. Nagyon szomorú és magányos voltam. A házunkban, a legfőbb emlékforrásomban sétálgattam, és a múltra gondoltam, a barátaimra, az apámra, az életemre, melynek nagy részét ott töltöttem el. A fal, melyen lógott egy festmény, amin édesanyám és édesapám volt, a házasságuk elején festette róluk valaki. Mellette én Ronnival körülbelül 10 évesen, amellett egy kis kép Londonról, és hozzá közel egy kereszt lógott, amit 1635-ben készített apám. Nagyon rossz volt látnom ezt a rengeteg képet, és dolgot, ami nemrég a mindennapjaimhoz tartozott. Szomorú emlékezésem közben kopogott valaki az ajtón. Te jó ég! Vajon ki lehet az? Csak nem egy régi barát, aki azt hitte, hogy halott vagyok, de nincs tisztában Robin halálával. Most mi legyen? Úgy döntöttem, hogy nem barchobázok tovább, hanem kinyitom az ajtót. Kinyitottam, és megláttam egy középkorú férfit, akivel még soha nem találkoztam.
-Jó napot kívánok! Miben segíthetek?-kérdeztem.
-Azt hallottam, hogy eladó a ház.-felelte az idegen. Ekkor hálát adtam, hogy mégiscsak kinyitottam az ajtót. -Jól hallotta, és mit szeretne? Esetleg bejönne körül nézni?
-Igen.-hangzott a válasz.
-Fáradjon beljebb, és nézzen körül.Megkínálhatom esetleg valamivel?
-Nem, köszönöm, csak a ház érdekelne.
-A nevét megkérdezhetem?-kíváncsiskodtam.
-Jaj, elnézést, természetesen. Arthur Jonson.-emelt kalapot. -És önben kit tisztelhetek?-kérdezte. Jesszusom, erre mit feleljek? Elmondjam neki a valódi nevemet? És ha itt lakik a környéken és hallott a halálomról? Hátha nem... , de azért az ördög nem alszik, inkább nem kockáztatok.
-A nevem Cilian Cullen-feleltem, mert nem mertem kockáztatni.
-Ön rokona volt Robin Cullennek, és a fiának, Carlislenak?-kérdezte. És ismét jól döntöttem, bár utálok hazudni.
-Igen, ők a rokonaim voltak, igaz csak levélben tartottuk a kapcsolatot, mert én nem itt élek.
-Nagyon sajnálom Robint és Carlsile-t, ők jó emberek voltak, bár személyesen nem ismertem őket, soha nem találkoztunk, de a gyermekem sokat mesélt róluk.
-A gyermeke személyesen is ismerte őket?
-Igen, jó barátok voltak Carlisleval. Ő az-mutatott egy képre Arthur, amin Ronnieval voltam gyerekként. Ezen nagyon megdöbbentem. Ronnie apja nem élt velük, Ron-t az édesanyja nevelte fel, ugyanis az apja elköltözött a munkája miatt, és ott  találkozott szerelmével, aki miatt elhagyta feleségét, és ezáltal fiát, de rendszeresen tartották a kapcsolatot.
-De Ronnie nem is Jonson volt-csúszott ki a számon, és őszintén remélem, hogy nem hallotta a hangomban a kíváncsiságot.
-Igen, mert ő az édesanyja után kapta nevét, így lett Ronnie Coleman.
-És hogyhogy nem az ön nevét kapta?
-Ez bonyolult-mondta zavartan
-Elnézést, nem akartam kíváncsiskodni, kérem bocsásson meg.
-Semmi gond, nem az ön hibája. Végül is nem titok. A feleségem apja úgy engedte csak a gyermeket megtartani, ha az ő nevét kapja, mármint Coleman lesz. Roseval, a feleségemmel tehát nem volt választásunk, féltünk az apjától, így kapta az ő nevét.
-Elnézést, nem akartam kíváncsiskodni, de Carlsile rengeteget mesélt nekem a fiáról, nagyon szerette őt. -Ronnak nem sok barátja volt, így nagyon örültem, hogy Carlsileval így megértették egymást, sok időt töltöttek együtt, és még most is nagyon szomorú a halála miatt, pedig már több hónapja történt. Az elején szinte semmit nem evett, és nem ivott, beszélni se nagyon beszélt, nagyon megviselték a történtek, azt hittem, hogy őt is elveszítjük, de hála istennek elkezdett enni, de még mindig nagyon zárkózott. Ronnie apjának szavai késszúrásként hatoltak a tudatomba. A legjobb barátom majdnem meghalt miattam, és én semmit nem tehettem ellene. Nagyon rossz érzés fogott el.
-De ugye nincs semmi komoly baja?
-Nem, hála istennek szerintem hamarosan kiheveri, már amennyire egy jó barát halálát ki lehet heverni.-szomorodott el.
Közben elindultunk a házban, hogy Arthur szét tudjon nézni. Mindketten csendben voltunk, és gondolkoztunk. Láttam, hogy egy könnycsepp folyt végig az arcán, ahogy látta a képen fiát. Nagyon nehéz lehetett nekik. Végigmentünk a házban, majd közölte, hogy meg szeretné venni. Ennek nagyon örültem, és megbeszéltük, hogy egy hét múlva adom át a kulcsokat, így nekem is lesz időm kiköltözni. Apám cuccait oda adtam a rászorulóknak, a többit pedig elvittem magammal. Kifele menet vetett még egy pillantást a képre, amin a fiával voltunk, nagyon megsajnáltam, és odaadtam neki, ennek nagyon örült, és mondta, hogy elviszi Ronnak, hogy legyen egy emléke legjobb barátjáról. Miután elment elindultam vadászni, majd félóra múlva el is kezdtem csomagolni, bár volt egy hetem összepakolni...