6. Változások

Hát..öhm..izééé...bocsika, hogy nem raktam fel időben az új részt, nincs más mentségem: lusta vagyok. Ezen a héten megpróbálok feltenni még legalább két részt kárpótlásul, hogy ennyit kellett várnotok, de a szünetben összeszedem magam...ígérem. x) Az msn címem változatlan:) Remélem tetszeni fog a feji, bár nem sikerült túl izgisre, de igyekszem x)

Mikor rápillantottam a képre észrevettem, hogy a szemem színe megváltozott... Hát ez elég furcsa... Azt hittem, hogy örökre vörös lesz, mint a vér, de ezek szerint nem. Tulajdonképpen azért lepődtem meg ennyire, mert a támadóm biztos, hogy nem 2 hete volt vámpír, pedig neki még akkor is vörös volt, az enyém most alig piros, sőt, inkább narancssárgás. Lehet, hogy attól függ, a szemünk színe, hogy milyen vérrel táplálkozunk? Lehet, hogy azért volt más az ő szeme, mert ember vérrel táplálkozott, én pedig állatéval? Vajon milyen színű lesz a szemem? Majd naponta ellenőrzöm, úgyis sokszor fogok idejárni, legalábbis remélem. Robin halála után már nem fogok "esti vendég" lenni. Lehet, hogy visszaköltözök, de lehet, hogy elköltözöm ebből a városból. Még nem tudom, hogy mit fogok tenni, de lesz időm gondolkodni, az biztos. Tehát... lassan felkel Tom is, el kell indulnom. A szobám felé veszem az irányt, és két pillanat múlva már a szekrényemben kotorászok. Hihetetlen, de semmit nem változott a szobám, azt hittem, hogy apám bánatában szét fogja dúrni, de uralkodott érzelmein, mert minden ugyanúgy van, ahogy hagytam. Most már tényleg sietnem kell, mindjárt hét óra, mindig akkor kelnek apáék, nem szeretném, ha meglátnának. Kiveszek egy nadrágot, és egy felsőt, majd kiugrok az ablakon. Régen mindig így közlekedtünk Ronnieval, apa ezért mindig nagyon haragudott, de most nem eshet bajom. Elindulok az erdőbe, de most nem a megszokott helyemre megyek, hanem a tóhoz, ahol tegnap vadásztam, és megfürdök. Már elég régen fürödtem, épp itt az ideje. Fürdés után elmentem futni, de csak mert jól esett. Élvezem a gyorsaságot, ilyenkor az agyam ki tudom kapcsolni, és csak a sebességre tudok koncentrálni. 1-2 óra futás után szembejön egy vadmacska, és nem bírok neki ellenállni, isteni íze van. Vadászat után, mivel más dolgom nincs, tovább futok. Közben  kitalálom, hogy holnap elmegyek egy nagyobb városba, keresek egy könyvtárat, és kiveszek pár könyvet, hogy teljen valamivel az idő. Lassan besötétedik, és elindulok apához. Az este ugyanúgy telt, mint tegnap, kivéve azt, hogy apám ma is egy kicsivel rosszabbul lett. Nagyon fáj látnom ahogy szenved, és hogy egyre kevesebb benne az élet. Nagyon rossz végignéznem apám leépülését.
3 hónappal később...
Most jöttem el apámtól, már nem sok lehet hátra neki. Egyre rosszabbul van. Nagyon fáj látnom a szenvedését, megváltás lenne számára a halál. Az is gyengíti, hogy még mindig nem tudta elfelejteni a "halálomat".
Körülbelül 3 hónapja láttam először változást a szemem színén, de azóta rengeteget változott, arany színe lett. Apa közelében csak úgy tudok lenni, hogy minden másnap elmegyek vadászni, és legalább három vadat "megeszek", és még így is nehezen tudok ellenállni az emberi vérnek, pedig levegőt sem szoktam venni a közelükben.Az elmúlt idő alatt nem sok minden változott. Megpróbálom hasznosan tölteni a rendelkezésemre álló temérdek időt. Nappal hegyet mászok,vadászok, futok, de legtöbb időmet olvasással töltöm. Az elmúlt időben rengeteg könyvet kiolvastam, és rájöttem, hogy mindegyikre tisztán emlékszem, pedig minimum 500-at elolvastam. Az éjszakákat pedig kivétel nélkül mindegyiket apám társaságában töltöm, és látom, hogy Tom mennyi mindent megtesz érte, nagyon hálás vagyok neki, rengeteget törődik a barátjával. Apám napról napra egyre gyengébb, betegebb, és még mindig nem tudta elfogadni azt, ami velem történt, még mindig gyászol. Legszívesebben odamennék hozzá, és mondanám neki, hogy élek, és hogy bocsásson meg, hogy titkolóztam, de nem teszem, az ő érdekében...

Tehát így teltek a hónapjaim, mígnem egyszer édesapám meghalt, egészen pontosan március 23-án. Március 27-én temették el, nem sokan voltak a temetésén, pár barát, a gyülekezetéből páran, és néhány idős, én pedig a távolból figyeltem az eseményeket, nem mertem közelebb menni, nehogy valaki meglásson. Közvetlenül az "én" sírom mellé helyezték örök nyugalomra. Nagyon szomorú lettem. Tudtam, hogy nem sok van neki hátra, rengeteget szenvedett, de végül álmában lelte halálát közös képünkkel a kezében, amit hála Tomnak-aki rengeteg mindent megtett érte, elintézte, hogy eltemessék vele, így "együtt" lehet velem örökre.

Eddig is egyedül voltam, de legalább apám valamennyire helyettesítette ezt a hiányérzetet bennem, de most teljesen egyedül vagyok. Már sokat gondolkoztam azon, hogy mit tegyek, ha meghal. Megfordult a fejemben a lehetőség, miszerint itt élnék tovább úgy, ahogy eddig, de ezt nem tehetem, mert ez így nem lenne valami tartalmas örökkévalóság. A másik lehetőség az volt, hogy eladom a házunkat, és elköltözök innen. Végiggondolva úgy döntöttem, hogy az utóbbi lehetőséget választom, és elköltözök...