5. Új életem

Hát hol is kezdjem... Talán az elején XD Mivel többen írtátok, hogy olvastok, ezért úgy döntöttem, hogy valami rendszeresség kellene abba, hogy mikor teszem fel az új részeket. Lehet, hogy minden szombaton hoznám, addig megpróbálok összehozni valami értelmeset x) A másik pedig az, hogy nem vagyok valami kreatív a címeket illetően, ezért lehet, hogy nem is nagyon erőltetem, de ha valaki kreatív, az nyugodtan írjon, (oldalt vannak az elérhetőségeim) elküldöm neki az új fejit, és ha van ötlete akkor azt felhasználnám, persze csak ha jó így nektek, ha nincs jelentkező, akkor kitalálok valamit:) :D Ja, és ha valaki szeretne társszerki lenni, vagy van ötlete, hogy mit csináljak másképp, az is nyugodtan írjon. Előre köszi annak, aki ír, és aki olvas:)

Elindultam az erdőbe, ugyanis eldöntöttem, hogy mostantól ott fogok "lakni", távol az emberektől, hogy még csak ne is fordulhasson meg a fejemben az a gondolat, hogy táplálékul szolgáljon bárki is. Nem abba az erdőbe mentem, ahol leugrottam a szikláról, ez egy távolabbi erdő, itt még nem jártam, és már olyan bent voltam, hogy biztos lehettem benne, hogy oda nem megy egy ember sem. Volt időm gondolkozni, ki kellett találnom valamit, mert tudtam, hogy ez így nem lesz jó. Annyira égett a torkom, hogy legszívesebben... nem, erre még csak gondolnom sem szabadott. Mit csináljak, hogy ne öljek embert? Mi legyen velem, hogy végre meghalhassak anélkül, hogy bárkinek ártanék...
1 hét múlva...
Már vagy egy hete ott voltam, és még mindig nem fáradtam el, lehet, hogy soha nem is fogok elfáradni? Lehet, hogy nincs szükségem alvásra? Az kizárt, mindenkinek kell aludni, de lehet, hogy a vámpíroknak nem? Annyi furcsa dolgot tapasztaltam már mióta vámpír vagyok, hogy meg sem kellett volna lepődjek, de gondoltam ez még csak a kezdet. Már egy hete csak gondolkozok, hogy mit tegyek, de nem jut eszembe semmi, azonban ekkor meghallottam valami furcsát. Úgy 200 méterre lehettek, isteni illatuk volt, összefutott a nyál a számban, ezek nem emberek, de nagyon finom illatuk volt. Gondolkozás nélkül, az ösztöneimet követve indultam el feléjük, és ekkor megláttam őket. Egy folyónál egy csorda szarvas iszogatott, legeltek a füvön, én pedig berontottam közéjük, egy pillanat alatt rávetettem magam az egyikre, megkeresem a nyakánál az ütőeret, ahonnan folyik a vére, és összefolyt a nyál a számban. Rátapasztottam ajkaimat a védtelen állat testére, és már ki is szívtam belőle ezt az isteni nedűt. Amikor végeztem, rávetem magam a következőre, siettem vele is, hogy ne szenvedjen sokat szegény állat. Elfogyasztottam öt szarvast, és már végre vége a lángoknak, amik a torkomban égtek. Tele lettem ismét energiával, és ekkor rádöbbentem, hogy nem kell feltétlen szörnyetegnek lennem, nem kell ártatlanokat ölnöm a létfenntartásomhoz. Állati véren fogok élni!-határoztam el magamban. Már egyáltalán nem voltam szomjas, így elhatároztam, hogy megpróbálkozom azzal, hogy este meglátogassam apámat, megnézzem, hogy jól van e. Elkezdtem kifele menni az erdőből, még emberi tempóhoz képest is lassan. Meg kellett várnom a sötétedést, és azt, hogy apa elaludjon mire odaérek, ő ugyanis természetesen nem tudhatott róla, hogy életben vagyok. Elgondolkoztam azon, hogy mit lehetne kezdeni a hátralévő életemben, az örökkévalóságban. Talán el kellene költöznöm innen, munkát kellene keresnem, és egyetemre is járhatnék. Megtanulhatnék pár nyelvet, jogot, orvostudományt, természettudományt, és még sok mást. Most, hogy ennyi időm van, akár hasznosan is eltölthetném. Segíthetnék másokon, igen, ez az, amit szeretnék, ez az, amire mindig is vágytam. Lassan kiértem az erdőből, még mindig nappal volt, délután, még a nap is sütött, kiértem a fényre, és valami elkezdett csillogni. Vajon mi lehet ez? Magamra néztem, és mindenem csillogott. Gyorsan visszamentem a fák közé, ott ismét szemügyre vettem magam, semmim nem csillogott, minden olyan, mint volt. Hát ezt nem értem! Káprázott a szemem, vagy mi a történt? Leintettem magam, hisz képtelenségnek tűnt, hogy csillogna a testem. Újra elindultam, ki a fák közül, a napra, és megint elkezdtem szikrázni. Hát ez nem lehet igaz, mégsem káprázott a szemem. Na nee, majdnem két hete vagyok vámpír, de ezt még nem tapasztaltam. Egy újabb meghökkentő dolog a nem is rövid listámhoz. Ezek szerint akkor nem is mehetek mostantól napra, mikor az emberek között vagyok. Az erdőben kell leélnem az örökkévalóságot. De a jó hír az, hogy este nem süt a nap, így legalább akkor élhetek. Sovány vigasz, ha a hátralévő életem több, mint a felét az erdőben, vagy egy házban kell eltöltenem. Annyi ideig rágódtam ezen, hogy mire odaértem apám házához besötétedett, így be is tudtam menni, mert már biztos voltam benne, hogy alszik, de azért a biztonság kedvéért benéztem az ablakon. Jól sejtettem, apa aludt. A szemei olyanok voltak, mint amilyenek az enyémek lehettek: vérvörösek, azzal a különbséggel, hogy nekem azért, mert vámpír vagyok, neki pedig a sok sírástól. Bementem, de persze levegőt nem vehettem, nem is volt rá szükségem, így apa és Tom is, aki a vendégszobában aludt, nagyobb biztonságban volt. Onnan tudtam, hogy ott volt, mert egyrészt hallottam a szívének a dobogását, másrészt hallottam, ahogy horkol, harmadrészt pedig tudtam, hogy soha nem hagyta egyedül apámat ebben az állapotban. Közben közelebb mentem apámhoz, és láttam, hogy még mindig egyetlen közös képünkkel aludt, de nem békésen, mint legutóbb, mikor ott jártam, most folyt az arcán a könny kisírt szemeiből. Leültem az ágya mellett lévő székre, és úgy döntöttem, hogy 1-2 órát ott ülök vele, a kezét nem mertem megfogni, féltem, hogy felébredne, és szívrohamot kapna, hogy szellemeket lát. 1,5 óra után hallottam, hogy a másik szobában Tom felkelt, és erre fele jött. Be fog jönni, most mit csináljak? Gyorsan körbenéztem, hogy hova bújhatnék, de a szekrénybe nem mertem, mert mi van, ha ki akar venni egy takarót, vagy valamit. Nem volt más lehetőség, ki kellett másznom az ablakon. Gyorsan elsuhantam az ablakhoz, kicsit kinyitottam, és már kint is voltam, de nem mentem el, hanem kívülről figyeltem, hogy mi történik. Tom odament apámhoz megnézni, hogy jól van-e. Mikor erről megbizonyosodott, visszament aludni, apám is rögtön visszaaludt, így én is visszatérhettem a székre.
Tom másfél, két óránként ránézett apámra egészen 7 óráig, mert akkor kelt fel. Hét előtt elindultam, vissza az "otthonomba", de előtte bementem a szobámba, hogy elhozzak egy tiszta ruhát. A szobám előtt van egy kép, ami be van keretezve, amire vetettem egy gyors pillantást, és ekkor megláttam valami furcsát...