4. Halhatatlan lettem

Zuhantam, nagyon jó érzés volt ahogy a levegő megérintett, de hirtelen rossz érzésem lett. Önző  voltam-döbbentem rá. Apám otthon gyászolt, én meg öngyilkosságra készültem, nem hogy otthon lettem volna és fogtam volna a beteg apám kezét, és támogattam volna őt. Természetesen nem egyedül, mert mindig vele volt Tom, a legjobb barátja, de mégis rosszul éreztem magam. Én vagyok az egyetlen fia, nekem kellett őt támogatnom, de önző módon nem törődtem apámmal. És ekkor vége a zuhanásnak. A földön kellene feküdnöm holtan, helyette a lábamon álltam, és semmi bajom nem lett. Még csak el sem tört semmim. Itt valami nincs rendben, valami nagyon nincs rendben... Leugrottam egy 30 méter magas szikláról, aminek nem mellesleg egy folyó volt az alján, ami szintén több méter mély, a sodrása is nagyon gyors. A szikláról leugorva meg kellett volna halnom, de nem hogy az ugrásba nem haltam bele, még a folyóba sem fulladtam meg, pedig nem két percig voltam víz alatt. Majd jöttem erre a körülbelül 1000 méter magas hegyre, amiről leugrottam, és mégis túléltem. Ez nem jó, valami nincs rendben. HALHATATLAN vagyok! Nem akarok szörnyetegként élni!! Most mi legyen? Mit tegyek?
Megvárom még este lesz, és elmegyek apámhoz pár cuccomért.- döntöttem el. El kell tűnnöm innen, messze az emberektől. Talán ha nem táplálkozom, akkor még sem leszek akkora szörnyeteg, és lehet, hogy ebbe belehalhatok. Sokat gondolkoztam míg visszasétáltam a régi otthonomhoz, oda, ahol felnőttem, ahova annyi emlék köt.. Nem tudtam, hogy mit tegyek. A torkom borzasztóan égett, egyre rosszabbul éreztem magam. Épp kezdett sötétedni mikor hazaértem. Benéztem óvatosan az ablakon. Apám ott ült a konyhában az asztalnál egy tányér kaja felett, nem evett, csak sírt, és sírt. Egyre rosszabbul volt, csoda, hogy ki tudott menni a konyhába. Épp akkor ment oda hozzá Tom. Nagyon hálás voltam neki, hogy gondoskodott apámról. Nem evett egy falatot sem, elindult befelé a szobába. A falról levett egy képet, amit tavaly festett Lily, az apáca, aki olyan segítőkész volt velünk mindig. Ezt a képet apa szülinapjára festette rólunk. Magához szorította a képet, majd felemelte, ránézett, és még jobban sírt. Rosszabbul volt, mint hittem. Elment az ágyához, és lefeküdt. A kép még mindig a kezében volt, és ölelgette. Körülbelül 20 perc múlva álomba sírta magát. Közben Tom is lefeküdt a vendégszobában. Mikor biztos voltam benne, hogy mindketten elaludtak, csendben bementem a házba, és a szobám felé vettem az irányt, ekkor azonban megéreztem valami furcsa, és csábító illatot. "Vajon mi lehet ez?" A saját apám vérére szomjaztam meg. Kirohantam a házból, vettem pár mély lélegzetet a friss levegőn, aminek hatására kitisztult a fejem. Végiggondoltam, hogy képes vagyok e visszamenni úgy, hogy ne bántsam a szeretteimet. Rájöttem, hogy talán ez az utolsó alkalom, hogy lássam apát, nem tehetem tönkre az utolsó lehetőségemet, hogy elköszönjek tőle. Szépen lassan vissza is mentem, ügyelve rá, hogy még csak véletlen se vegyek levegőt. Visszamentem a szobámba, elvittem pár ruhát, csak annyit, hogy ne vegyék észre, hogy bármi is eltűnt. Majd átmentem apám szobájában, aki még mindig szorongatta közös képünket, már nem sírt, sőt, talán kicsit mosolygott is. Biztos szépet álmodott. Legalább álmában boldog lehetett. Megálltam, és elkezdtem gondolkozni..már három napja vámpír vagyok, azonban egyáltalán nem fáradtam el. Ez meg hogy lehet? Emberként is sok energiám volt, azonban most kicsit sem vagyok fáradt fizikailag, bár lelkileg más szinten vagyok. Nem tudok aludni-döbbentem meg. Tehát: a vámpírok halhatatlanok, nincs szükségük levegőre, nem alszanak, és nagyon gyorsan tudnak futni. Szép kis lista, vajon mi van még? Apám horkolása hozott vissza a jelenbe. Szétnéztem a szobában valami emlék után kutatva. Ekkor megláttam a falon egy keresztet, melyet apám faragott még az 1630-as évek végén. Levettem a falról, és elköszöntem tőle: viszlát, apa, szeretlek!
Gyorsan kimentem a házból, mert nagyon fájt a torkom, és féltem, hogy valami olyat teszek, amit később megbánnék. Ha bántam apát... azt... nem élném túl...